Tamás Anita, a Marie Claire olvasószerkesztője

Tamás Anita, a Marie Claire olvasószerkesztője


Nagycsoportos óvodásként a Nők lapjából tanultam meg olvasni, minden bizonnyal innen fakad a női magazinok iránti szerelmem. Kamaszkorom óta nemcsak mániákusan gyűjtöm őket, de az elmúlt 13 évben szinte mindegyik hazai glossynál volt lehetőségem dolgozni – a JOY-tól az Elle-en és a Maximán át az InStyle-ig, a gyakornoktól a divatszerkesztőn át a főszerkesztő-helyettesi pozíciókig. Egy éve kerültem a Marie Claire-hez, ahol a szövegek szépítése, csinosítása a fő feladatom.

Persze nemcsak a cikkeket szeretem szépítgetni, hanem magamat is, ráadásul egészen korán a sminkelés bűvkörébe kerültem. Az ok, amiért már általános iskola ötödik osztályában vadul púdereztem, prózai: anyai ágon családi örökség a karikás szem, a Max Factor kőpúdere a család minden nőtagjának neszesszerében ott lapult. Naná, hogy nekem is kellett.

Ahogy nőttem, úgy bővült a sminkkészletem (például a Pupa több szintes, figurás palettáival), és szép lassan fejlődött a technikám is – hála a halomra vásárolt női magazinnak, amelyekből a 2000-es évek összes stílusát (többé-kevésbé) elsajátíthattam. Gimiben már én voltam a barátnőim nem hivatalos partisminkese, imádták, hogy még teltebb dekoltázst is tudtam nekik festeni a kivágott felsőkhöz – igaz, akkoriban azt sem tudtuk, hogy ezt kontúrozásnak hívják. Volt füstösszem-korszakom, és évekig rá voltam kattanva a vibráló színű folyékony rúzsokra, mostanában viszont egészen visszafogottan sminkelek. Az elmúlt években több száz órányi YouTube-tutorialt néztem már végig, a tudásvágyamat azonban még mindez sem csillapította, ezért nemrég beiratkoztam a Belle sminkiskolába, hogy a legprofibbaktól, Papp Denise-től és Fazekas Ricsitől tanulhassak.

Tinédzserként egyetlen pattanásom nem volt, aztán ahogy elfújtam a 18-as gyertyát a szülinapi tortámon, elkezdtek sorra megjelenni... Szerintem az összes vényköteles ecsetelőt, kenőcsöt és oldatot kipróbáltam, de egyik sem bizonyult tökéletes gyógyírnek. Még a hírhedt Roaccutannak is adtam egy esélyt, de pár hét után olyan rémisztő mellékhatásai voltak, hogy úgy döntöttem, inkább megtanulok együtt élni néhány pattanással, mint hogy ilyen mérget szedjek.

Szóval a felnőttkori akné miatt hol a pöttyök leszárítása, hol a túlszárított bőröm hidratáltságának visszaállítása a fő misszióm a bőrápolásban. Mivel a nővérem kozmetikus, a legígéretesebb professzionális krémeket, tonikokat, pakolásokat házhoz hozza nekem, és komolyan leszid, ha drogériában kapható kencét próbálok az arcomra kenni. Időnként kémiai hámlasztást (például dr. Schramek Green Peel gyógynövényes mélyhámlasztás) vagy más bőrmegújító kezelést végez rajtam, hogy az aknéhegeket halványítsa. Legutóbb (épp néhány nappal a koronavírus-járvány berobbanása előtt) azonban nem nála, hanem egy Andrea Gere Grapelove arckezelésen voltam – engem meggyőztek a kékszőlő őssejtek.

Hála az égnek, a test- és a hajápolással nincs annyi gondom, mint az arcápolással, bár sokaknak a tömör frufru egyenlő az állandó macerával. Nekem tíz év alatt sem lett még elegem belőle, bár tény, hogy a szárazsampon és a hajvasaló mindig készenlétben van a fürdőszobában. Ja, és cserébe a szemöldökömmel alig kell foglalkoznom, úgyis eltakarja a frufrum. Hosszú évek óta nem festetem a hajam, és nem is tervezem addig, amíg az ősz hajszálaim száma nem haladja meg az éveim számát. Egyelőre élvezem, hogy a természetes fényének fokozására elég az argánolaj és/vagy a fényspray.

Parfümök terén a fehérvirágos illatokat favorizálom. Ha pedig egyszer megtetszik valami, abból három-négy üveggel biztosan „elfogyasztok”. Így volt ez a Carolina Herrera 212-vel a kamaszéveimben, de a Marc Jacobs Daisy és a Chloé Eau de Parfum is sokáig velem volt. A hétköznapokra az utóbbi 2-3 évben a Tiffany & Co. alapillatát használom, alkalmakra – vagy ha magabiztosabb szeretnék lenni – a Chanel Gabrielle-jét fújom magamra.

Amúgy, elég jó helyzetben vagyok, ugyanis túl a kozmetikus tesómon, a szépségszerkesztők is mindig jobbnál jobb ötletekkel és termékajánlásokkal szolgálnak. Évekig Rinyu Pircsi volt a „szépségtanácsadóm”, most a Marie Claire-nél pedig Dóczy Julcsi lát el bennfentes tippekkel.

Biztosan sokan ismeritek Helena Rubinstein mondását, hogy „nincsen csúnya nő, csak lusta”. Én a nagymamámtól azt láttam, hogy még akkor is felteszi a körömlakkjával tökéletesen megegyező árnyalatú, terracotta rúzst, ha a piacra indul; a sors fintora, hogy jelenleg – az önkéntes karantén idején – én is legfeljebb egy nagybevásárlásra tudom kicsípni magam.

Kedvenc arcápoló termékeim:

Ilcsi Fekete szappan – Bőrnyugtató hatású ichtiollal és növényi olajokkal gazdagított lágy szappan
Phyt’s Hydrolé Eucalyptus – Tonik zsíros, kombinált bőrre
Phyt’s Créme Matifiante Pureté – Harmonizáló krém aknés, zsíros bőrre
Omorovicza Éjszakai ragyogás maszk – Szalicilsav-tartalmú éjszakai gélmaszk a ragyogó és egyenletes arctónusért



Kedvenc sminktermékeim:

Too Faced Born This Way Super Coverage Concealer – Multifunkciós, építhető korrektor
La Roche-Posay Toleraine Mascara – Erősítő szempillaspirál a dúsabb és hosszabb pillákért
L’Oréal Paris True Match Minerals – Mattító hatású, áttetsző fixáló púder
Chanel Rouge Allure Ink – Mattra száradó folyékony rúzs

 



Egyéb kedvenc ápolók:

Aesop Resurrection Aromatique Hand Balm – Mandarinos-rozmaringos kézkrém
Dove Refresh+Care szárazsampon – Volument és friss megjelenést kölcsönöz a frizurának
Maria Nila True Soft Argain Oil – Tápláló argánolaj, amely regenerálja, lágyítja és erősíti a hajszálakat
Estée Lauder Pure Color Envy Color Replenish Lip Balm – Hidratáló, selymes ajakbalzsam halvány rózsaszín árnyalattal

 

Megjegyzés hagyása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A kötelezően kitöltendő mezőket a * jelöli.

A hozzászólások publikálás előtt ellenőrzésre kerülnek.