Gyulai Laura, HR-es és kozmetikus - bloomroom.hu

Gyulai Laura -Bloomroom beauty

 

Tudom, hogy elsőre kicsit szokatlanul hangzik, hogy HR-es és kozmetikus is vagyok, de ha jobban belegondolunk, a két szakma nem is áll olyan távol egymástól. Mindkettő esetében emberekkel foglalkozom, akik bizalommal fordulnak hozzám, mert megoldást keresnek a problémáikra. A megfelelő kommunikáció, az empátia és az emberek iránti őszinte érdeklődés pedig mindkét szakmámban elengedhetetlen.

 

Karrierváltás

 

Az ELTE HR szakirányán végeztem, jelenleg a hetedik évemet taposom a HR világában. Szerettem volna multinacionális környezetben dolgozni és sokáig úgy éreztem, hogy ki tudok teljesedni ebben a szakmában, szépen haladt előre a karrierem is. A nagy felismerés 2019-ben történt, miután bekerültem az áhított céghez abba a pozícióba, amibe mindig is szerettem volna, az elégedettség érzése mégis elmaradt. Rájöttem, hogy kell egy B-terv, ha nem szeretnék pár éven belül kiégni, valami olyan, ami hosszú távon is tud motiválni. A kozmetikus képzettség megszerzése már érettségi környékén is felmerült bennem, de akkor még nem gondoltam igazán komolyan. 2019-ben újra elkezdett motoszkálni a fejemben ez az ötlet, és mivel nem hagyott nyugodni, így rövid időn belül jelentkeztem is az OKJ-s képzésre. Sokkal keményebb volt ez az időszak, mint amire számítottam, munka után és hétvégén iskolában ülni, a szabadidőmben pedig újra tanulni ennyi év kihagyás után. Igyekeztem minél több tudást magamba szívni és hiteles forrásokból tájékozódni a modern bőrápolási irányokról az iskolán kívül is, folyamatosan kutatásokat olvastam és bújtam a különböző platformokat. Közben egyre erősödött bennem az érzés, hogy ez az én utam, mára pedig már teljesen biztos vagyok benne.

 

Misszió, célok

 

Ezzel párhuzamosan elindítottam blogomat, a Bloomroomot és az Instagram oldalamat is, mert szerettem volna folyamatosan dokumentálni az utamat és kialakítani egy olyan platformot, ahol a tudatos szépségápolással foglalkozhatok. A célom az, hogy segítsek az olvasóimnak eligazodni az információáradatban és olyan használható, praktikus tudást átadni a helyes bőrápolással kapcsolatban, amit bárki könnyen tud értelmezni és beépíteni a mindennapjaiba.

 

 

 

Jelenleg már csak részmunkaidőben dolgozom HR területen, emellett elindítottam az online tanácsadásomat, hogy minél többeknek tudjak segíteni a megfelelő bőrápolási rutin kialakításában. Továbbá hetente egy napot töltök egy kozmetikában gyakornokként, ahol tovább mélyítem a tudásom és sok-sok tapasztalatot szerzek. Szeretnék idén önállóan elindulni kozmetikusként, amin jelenleg is nagy erőkkel dolgozom. 

 

Bőrápolási rutinom

 

Kicsit olyan ez, mint a suszter cipője, ugyanis jelenleg nincs fix bőrápolási rutinom. A munkám szerves része, hogy folyamatosan termékeket tesztelek, fontosnak tartom, hogy az INCI listákon túl minél többről legyen személyes tapasztalatom is. Persze lehetetlen küldetés mindent kipróbálni, de igyekszem megismerkedni velük, hogy hiteles és pontos információval tudjak szolgálni a vendégeim számára. Persze vannak kedvenceim, amik nélkül nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat, és a rutinom lépései is viszonylag állandóak.

 

Arctisztítás:

 

Érzékeny és erősen vízhiányos a bőröm, ezért igyekszem illat- és alkoholmentes kozmetikumokat választani. Reggel csak langyos vízzel öblítem le az arcom, viszont este jöhet a dupla tisztítás, aminek hatalmas rajongója vagyok. Első lépésként tisztító balzsamot használok, kedvencem a Banila Co Clean It Zero Balm, majd ezután jöhet a Cerave hidratáló lemosó vagy a habzó krémtisztító.

 

Hámlasztás:

 

Hetente néhány alkalommal hámlasztót is használok esténként, a Bybi acid gold hámlasztó maszkot és a Cosrx BHA Blackhead Power Liquid tonikot szoktam váltogatni attól függően, hogy mire van szüksége a bőrömnek. Nyáron nem használok erős savakat, ilyenkor egy enzimes peelinget vetek be, vagy a Geek&Gorgeous Calm Down tonikjával törlöm át az arcom heti 1-2 alkalommal.

 

 

Tonizálás

A tonizálás nálam alap lépés reggel és este is, ehhez legtöbbször a Pyunkang Yul Essence tonert vagy a Geek&Gorgeous Liquid Hydrationt választom, legújabb kedvencem pedig az Avéne Eau Thermale termálvizes spray. 

Szérum

Szeretem a szérumokat is, mindig a bőröm állapota szerint döntöm el, hogy melyik kerüljön fel aznap. Ami fix ősztől télig, az valamilyen retinoid, jelenleg a Geek&Gorgeous A-game 5-ot használom. Este, ha nagyon száraznak érzem a bőröm, akkor a La Roche-Posay Dermallergo igazi megmentő, reggel pedig az aPAD szérum segít sokat a pirosság csökkentésében. 

Hidratálás

A hidratálás nálam top prioritás, örök kedvencem a Pyunkang Yul Nutrition Cream, de nagyon szeretem a Benton Snail Bee High Content Lotiont és a La Roche-Posay Ultra Cremet is.

 

Fényvédelem

Rengeteget beszélek a fényvédelem fontosságáról és természetesen az én reggeli rutinomban is kiemelt helyet kapnak az SPF termékek. Jelenlegi kedvenceim a Yadah oh my sun tone up base SPF50 és a Neogen Dermology SPF50, de folyamatosan kísérletezem újabb és újabb fényvédőkkel.

 

xx,

Lara

 

www.neilacare.hu

1 megjegyzés

hdt-avatar
Vercseg Zoltán

Gratulálok!
A HR-es szálláshelyszolgáltató és villanyszerelő.
Üdv.

April 19, 2021 at 09:46am

Megjegyzés hagyása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A kötelezően kitöltendő mezőket a * jelöli.

A hozzászólások publikálás előtt ellenőrzésre kerülnek.