Körülbelül 8 éve történt, hogy Anyu irodaházának rosszul megvilágított liftjében álltunk (valahogy én mindig ilyen helyeken kötök ki ), és aggódva vizsgálgattam a szemem körüli finom ráncokat. Édesanyám egy laza odaszólással közölte velem: „Mit aggódsz, ma-holnap negyven leszel!” Akkor sokkolt ez a kijelentése, de igaza lett, tényleg elszaladt ez a nyolc év. Mondjuk az is igaz, hogy egy hete hirtelen nem tudta behatárolni, hány éves is vagyok, és ötvenhez közelinek titulált. Remek.

A szarkalábakkal már nem foglalkozom, annál inkább a különleges helyeken felbukkanó szőrszálakkal.

Rettegve megyek fogorvoshoz is, mert abban a fényáradatban tuti, hogy nem a gyökértömést figyeli az asszisztens, hanem a bajuszomat meg a kiszedetlen szemöldökömet (nyilván az államon nincs egy kósza fekete szőrszál sem). Javasoltam is neki, hogy végezzen el egy kozmetikus tanfolyamot, és amíg zsibbadok, legyantázhatná a szemöldökömet. Nagy üzlet lenne 😊

Ezektől függetlenül teljesen jól érzem magam a bőrömben. Bár, mikor Ági unokatestvérem felköszöntött, odavetette, hogy ne lepődjek meg, ha majd egy kicsit lerobbanok a negyvenes éveim elején. De ez nem tart sokáig, és utána újra visszatérsz önmagadhoz, mondta lelkesen. Na ezt annyira sikerült elültetnie bennem, hogy másnapra totál lerobbantam, két hétig vergődtem a náthától. 

Így a végére pedig egy kínos szitu:

Pár éve egy ismerősöm kérdezte tőlem: -Te mikor is múltál negyven? Válaszom: -Két év múlva leszek.

Azonban, hogy ne csak a negatív tapasztalatokat írjam le, megosztom veletek a fodrászom legutóbbi kijelentését: Fantasztikus, hogy ebben a korban még egy ősz hajszálad sincsen.

Így hát, kicsit lerobbanva, az ötvenhez közel, de nem őszülve is csodásan érzem magam: Isten éltessen engem!

Éva