Molnár Viola, blogger, szabadúszó újságíró és szövegíró

Molnár Viola, blogger, szabadúszó újságíró és szövegíró

Pár mondatban rólad: mit szeretsz a legjobban a szakmádban?

 

Televíziós műsorkészítő szakon diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a diploma megszerzése után tévés szerkesztőként kezdtem a pályámat, de hamar azt éreztem, hogy hosszútávon nem szeretnék egy ennyire intenzív, lelket- és őszinte emberi kapcsolatokat gyilkoló területen maradni. Szerintem abban a szakmában szakmai alázat alatt azt értik, hogy mondj le saját magadról és a magánéletedről, én viszont ekkora áldozatot egyetlen produkcióért sem szerettem volna hozni. 

Még az A Konyhafőnök című műsor szövegeit írtam, amikor azzal párhuzamosan elkezdtem dolgozni a vous.hu női portálnak újságíróként - és közben még egy fél éves, hétvégi tanfolyamba is belefogtam: ez nem más volt, mint a Mito Intro reklámszövegírói kurzusa. (A mai napig nem tudom, hogy a fenébe menedzseltem le azt az időszakot sikeresen, mert a két munkahely plusz a hétvégi tanfolyam nem kis kihívást jelentett...) 

Amikor anyagilag már elég biztosnak éreztem az újságírói pozíciómat ahhoz, hogy ne kelljen mellette máshol is dolgoznom, akkor a tévé végre teljesen kikophatott az életemből és csak az újságírás maradt. Időközben a tanfolyamot is elvégeztem, de a reklám irányába végül nem indultam el, viszont olyan dolgokat tanultam a Mitonál, amiket a mai napig hasznosítok a feladataim során.

 

Két évig dolgoztam a vous.hu-nak, majd onnan a Marquard Mediához kerültem, ahol a női magazinos és a tévés múltamat egyaránt kamatoztathattam videós stratégaként. Olyan médiumoknak gyárthattam tartalmat, mint az InStyle, a JOY, az Éva Magazin, vagy az akkor még létező Playboy. Mivel íróként ebben az időszakban nem voltam jelen az online térben, de volt egy kicsi, mégis tartalomra éhes követőtáborom, az ő kedvükért indítottam el a blogomat, ami viszonylag hamar felfutott. Időközben szabadúszó újságíró és szövegíró lettem, bár újságíróként fixen csak a Forbesnak írok. 

A blogom a mai napig megvan, igaz 2020-ban a limitált lehetőségek miatt javarészt én is inkább az Instagramon voltam jelen. Ezen 2021-ben szeretnék változtatni, már régebb óta vannak olyan konkrét terveim, amiket idén nem tudtam megvalósítani, de most mindenek előtt szeretném megvárni, hogy kicsit normalizálódjon az élet... 

A leginkább pedig azt szeretem abban, amit csinálok, hogy a diplomám megszerzése óta még nem volt két ugyanolyan nap az életemben!

 

Mi a kedvenc beauty/ youtube vagy insta oldalad? Honnan inspirálódsz? 

A munkám egyik legkellemesebb mellékhatása, hogy rengeteg szakembert ismerhetek személyesen, és mindig a leghitelesebb forrásokból szerezhetem az információt. 

Youtubeon Rácz Judit videóit tartom nagyon hasznosnak, Instagramon Jaksa Petra @peonilla oldaláról tanulok folyamatosan, és a Krémmánia is elég meghatározó pontja az életemnek. 

Mikor kezdett el érdekelni a szépségápolás? 

Viszonylag hamar, már pár évesen azt éreztem, hogy a nőiességem megélésének egyik meghatározó eszköze lesz a szépségápolás. Már egészen kicsiként is érdekelt minden, ami tubusos, tégelyes, kenhető, fújható, illatos, és szertartásosan lehet használni. Imádtam anyukámat figyelni a fürdőszobában: elvarázsolt az a rutinszerűség, ami a reggeleit és az estéit keretbe foglalta. 

Sajnos arra nem emlékszem, milyen krémeket használt, de arra nagyon is, hogy milyen kecses mozdulatokkal krémezte és sminkelte magát, és azt is tudom, hogy amikor elkészült, a Lancôme Trésor parfümjéből fújt magára kettőt. Az az illat a mai napig az orromban van! Ha elég érett leszek hozzá, én is szeretném majd viselni. 

 

Milyen termékek lapulnak a fürdőszobádban? 

Rengeteg kozmetikai termék sorakozik a polcaimon, mivel bevett gyakorlat, hogy a márkák tesztelésre elküldik a termékeiket, én pedig szívesen ki is próbálom őket. Egyébként ez jónéhány éve az életem része, és a hiedelemmel ellentétben nem az influenszer jelenséggel kezdődött: a magazinok szerkesztőségeibe évtizedek óta küldenek pr csomagokat, ezzel könnyebbé téve a munkát, ezért ez gyakorlatilag azóta a mindennapjaim része, hogy újságíró lettem egy női magazinnál. Egyedül annyi változott, hogy most nem beauty összeállítás vagy cikk készül a termékekről, hanem egy-egy insta story vagy poszt. 

Emiatt változó, hogy épp mit használok, inkább termékkategóriák vannak, amikhez ragaszkodom. Testápolót, kézkrémet, ajakápolót, arclemosót, tonikot, szérumot, hidratálót, szemránckrémet, C-vitamin port, olajat és fényvédőt minden nap használok, alkalmanként pedig hámlasztok is. 

Márkák terén, akikhez újra és újra visszatérek: a The Ordinary, a Mádara, a Bioderma, a La Roche-Posay, és a Clinique, de napi szinten használom a Garnier egyik lemosóját, és a párszáz forintos gyógyszertári krémekből is mindig van otthon!

 

Mi alapján választasz kozmetikumokat? 

Fontos számomra, hogy mit képvisel egy adott márka, hiszen nem szeretnék a vásárlásaimmal olyan brandeket támogatni, akik esetleg egész mást gondolnak a szépségről, a nőkről vagy úgy általában a világról, mint én.

Ha egy márka értékrendje átment a szűrőmön, akkor pedig összetétel és ár alapján választok: mivel már jó ideje van saját keresetem, nem az arcbőrömön spórolok, de az, ha valami drága, még nem jelenti azt, hogy jó minőségű is. Ezért pár éve elkezdtem beleásni magam az INCI lista elemzés tudományába, és mindenkinek azt tanácsolom, hogy tegyen ugyanígy! 

Sok tévhit van a fejekben és a kozmetikai márkák ezt ügyesen meg is lovagolják...

 Hogy csak egyet mondjak: attól, hogy valami természetes, még lehet káros - attól pedig, hogy valami mesterségesen lett előállítva, még nem feltétlenül veszélyes. Nekem már marta sebesre a bőrömet olyan termék, aminek a csomagolásán ott virított, hogy kizárólag természetes összetevőkből készült, vegánok is használhatják, és Magyarországon, kézzel készült... 

Mi a reggeli és esti bőrápolási rutinod? 

Évszaktól és hormonális állapottól függő, hogy mit szeret a bőröm és mit nem... 

Sokan el sem hiszik rólam, de nagyon rossz adottságokkal áldott meg az ég, az aknéval például tíz évig küzdöttem, és végül csak egy nagyon intenzív gyógyszeres kúra segített - de stresszes időszakok idején még ma is ki tud pattogni a bőröm. 

Az eltelt egy évben viszont végre nagyon jó állapotában van az arcom, ezért per pillanat elég "csak" arra odafigyelnem, hogy a lehető legszebben öregedjen.

Mostanság reggel és este is a Garnier Skin Naturalt Hyaluronic Aloe lemosóval tisztítom meg az arcomat, aztán a The Ordinary Buffet széruma jön, majd a The Ordinary Natural Moisturizing Factors + HA hidratálója és a Douglas Aquafocus szemkörnyékápolója. Reggelente erre egy fényvédőt teszek, esténként viszont az Avon Distillery C-vitamin shotját keverem a Distillery Purify arcolajjal és azt viszem fel finom, ütögető mozdulatokkal. Isteni szokott tőle lenni az arcbőröm reggelre! 

Mi a legnagyobb tabu neked szépség téren? Amit soha nem próbálnál ki, vagy amit már megtettél, de megbántad. 

Sosem dolgoznék a saját adottságaim ellen. Szerintem a diszharmónikus megjelenés egyik leggyakoribb oka itthon, hogy sokan valaki másra szeretnének hasonlítani saját maguk helyett. Az ilyen törekvésekből lesznek az olyan hajfestések, amik nem harmonizálnak a bőrrel, ezért "leugranak" az ember fejéről, meg az olyan orrműtétek, amiket messziről ki lehet szúrni. Röviden ez azt jelenti, hogy minden olyantól elzárkózom, ami természetellenes hatást nyújt, de reális kereteken belül sok dologra nyitott vagyok. Plasztikáztatni vagy bármimet feltöltetni nem szeretném, de az orvos-esztétikai kezelésekre nyitott vagyok. A mikrotűs arckezeléseket és a lézeres szőrtelenítést például a huszonegyedik század két legjobb találmányának tartom... 

A másik hiba, amit sok embernél látok, hogy rosszul priorizálják a dolgokat, ha szépségápolásról van szó: a szépség az egészségnél kezdődik és az ápoltságnál folytatódik, csak ezek után jöhet a smink, a műszempilla, a műköröm, és az ezekhez hasonlók.

Fotó kredit :  Kukta Dóra

Megjegyzés hagyása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A kötelezően kitöltendő mezőket a * jelöli.

A hozzászólások publikálás előtt ellenőrzésre kerülnek.